GRIONÉLA

ének- és festőmédium, szellemi segítő, angyalközvetítő, masszőr
grionela@gmail.com
+36-70/259-3889


 


















 

 

LÉLEKEMELŐK

 

                                

                      

 

Az imákat témánként csoportosítva teszem közzé. Ezek többsége általában valamilyen konkrét személyes problémával kapcsolatosan íródott, ám azt gondolom, hogy a Szeretet általános érvénye miatt mindenki használhatja ezeket. Az sem tiltott, hogy egyes gondolatokat átformáljunk, hiszen a legnagyobb erő mindig a saját érzéseinkben, a saját szavainkban van, ám sémaként bármelyiket alkalmazhatjuk. Mindegyiket a Szeretet diktálta, egy imának pedig semmi más lényege nincs, mint a jó szándék, a belső vágy megerősítése. Azt hiszem, ha csak ennyit közvetítenénk egy imával, már nagyon sokat tennénk magunkért és a világért, de egészen biztos vagyok benne, hogy egy imával sok-sok más dolog is történik.
A képek szintén csoportosítva kerülnek fel a honlapra, egészen egyszerűen csak azért, hogy gyönyörködjünk annak a világnak a szépségében, amelyben élünk, amely oly gazdag, hogy csupán a jelenlétével gyógyítani tud minket. Engedjük hát be a színeket, a formákat, az egységet magunkba, hogy ott dolgozzanak bennünk ezek rezgései, gyógyítva lelkünket!
A zene... A legnagyobb, legcsodálatosabb isteni adomány az ember számára. Egyszerre mozgat meg kívül és belül, egyszerre mozgat meg testet és lelket. Megmozdítja teljes valónkat. És azt gondolom, hogy az Életnek nincs is más célja, mint hogy mozgásra késztessen bennünket. A zene maga a csoda. Abban ott tud lenni minden fájdalom, minden öröm, minden vágy, minden érzés. A zene olyan nyelv, amely egyetemes, mindenkire hat valamilyen módon, mindenki képes megérteni, vagy inkább megérezni - mert ennek egyetlen célja lehet: hogy megérintsen minket és beinduljanak azok a gondolatok, élmények, emlékek, amelyekre már nincs szükségünk, hogy elengedhessük azokat, vagy éppen ellenkezőleg: hogy befogadhassuk azokat a gondolatokat, élményeket, amelyeket a zene kelt bennünk, hogy ezáltal formálódhassunk, megnyugodhassunk, kiszakadjunk a földi valóságból és szállhassunk a rezgésekkel egy álomvilágba, ami csak mibennünk létezik...
A honlapon található idézetek 3 forrásból származnak: két saját, korábban íródott könyvemből - ezeket a Korábbi munkáknál lehet megtalálni és egyéb forrásokból, amelyeket az életből csíptem el. Bizony, az ember nagyon bölcs, néha olyan gondolatok születnek bennünk, amelyek mélyre tudnak hatolni és elgondolkodtatnak. Ízlelgessük a szavakat, engedjük át magunkon a mondanivalót, elég, ha lelkünk érti, az elménk majd követi...
A történetek közé az élet csodáit szeretném feltenni, olyan élményeket, amelyeket mi, emberek élünk meg. És lehet, hogy egy történet valaki számára nem jelent semmit, ugyanakkor annak, aki megéli, lehet a legnagyobb csoda, mert azáltal ért, érez meg valamit, ami fontos számára, ami továbbviszi. Azt hiszem, egyik történet sem kevesebb a másiknál, csupán csak nem látunk mögé, de valójában maga az, hogy megtörténhetett, csoda.
A heti és havi üzenetek között a korábbi angyali üzenetek olvashatók.