GRIONÉLA

ének- és festőmédium, szellemi segítő, angyalközvetítő, masszőr
grionela@gmail.com
+36-70/259-3889


 


















 

 

KORÁBBI MUNKÁK

 

                                

 

Korábbi munkáim sok évvel ezelőtt készültek, amikor még a spirituális témákkal egészen máshogyan foglalkoztam, mint ma. Akkor még nem volt szó angyalokról, ám kezdett körvonalazódni a médiumi munka, az az irányvonal, amelyet követni szeretnék.
A rajzok szinte a semmiből születtek, egyszer csak egy tanfolyam után úgy éreztem, hogy ceruzát kell fognom és elkezdtem... Röpke idő alatt készültek el azok a képek, amelyekből néhányat  közzéteszek.
A könyvek nagyon régen íródtak és ma már egészen másképpen írnék ezekről a témákról. Ugyanakkor nem tagadhatom meg azt a korszakot, az értékes gondolatokat.
A személyes írások folyamatosan készülnek, igény szerint. Ilyenkor csak ráhangolódom az adott emberre, a problémájára és engedem jönni az információkat. Ez egy gyönyörű munka, főként, ha láthatom, hogy nyomán valamilyen pozitív változás indul be. Mindig maga az Élet a legnagyszerűbb és legpontosabb, legfontosabb visszajelzés.
A versek szintén évekkel ezelőtt születtek, amikor nagyon erősen kerestem magamat és egy olyan kapcsolatot, amelyre mindenki vágyik.

Az ember állapotai változnak, minden korszakunk, minden gondolatunk és érzésünk hozzánk tartozik, formál minket, ezért rendkívül fontosnak tartom azt, hogy ezekre odafigyeljünk, tudatosítsuk és dolgozzunk velük. Ez a folyamat vezet minket az önismeret útján, amely - véleményem szerint - az egyetlen működő út. Mert használhatunk bármilyen eszközt, ha azt nem saját magunkkal összhangban tesszük, akkor egy idő után elveszti a varázsát, ha az okokat, amelyek miatt az eszközöket használni kezdjük, nem változtatjuk meg, nem oldjuk fel, akkor az eszközök - egy idő után - mit sem érnek. Találhatunk bármilyen eszközt arra, hogy az életünket megváltoztassuk, ha nem foglalkozunk az okok feloldásával, a tudattalan szinten ható "ellenprogramokkal", akkor az eszközök felett átveszik az uralmat a megszokások, a régi sémák, a régi gondolatok, a régi érzések. Ezért én fontosnak látom, hogy - bármilyen utat válasszunk is - folyamatosan dolgozzunk a régmúltból feltörő érzelmekkel és emlékekkel, mert ezek oldásával másképpen láthatjuk önmagunkat és a világot. Amit élünk, az pedig azon keresztül változik meg, hogy a hozzáállásunk más lesz, más reakciókat kiváltva ezzel a környezetünkből. A dolgok úgy kezdenek mozogni, ahogyan mi változunk és ez a változás maga az ÉLET. Mindegy, hogy jó vagy "rossz" dolog történik, ha mögé nézünk, megláthatjuk, hogy értünk történik, felismerjük azokat a momentumokat, amelyek alapján működünk és meglátjuk azt az irányt, amelybe indulni szeretnénk.