GRIONÉLA

ének- és festőmédium, szellemi segítő, angyalközvetítő, masszőr
grionela@gmail.com
+36-70/259-3889


 


















 

 

BEMUTATKOZÁS

 

 

1972. március 20-án születtem Miskolcon. Gyermekkoromból leginkább az maradt meg számomra, hogy éreztem, láttam olyan lényeket, amelyeket mások nem. Legelső (tudatos) spirituális emlékem kb. 5 éves koromból származik, amikor egy orrmandula-műtét során kiléptem testemből és végignézhettem, hogy mi történik velem. Miután a felnőttek „elmagyarázták” nekem, hogy ezt nem láthattam, nem tapasztalhattam, visszahúzódtam saját világomba és próbáltam a „normálist” élni. Érzésvilágom azonban hamar megmutatta, hogy az a fizikai földi világ, amelyet a társadalom él, számomra fájdalmas. Eleinte ki akartam lépni az életből, mivel azt a belső világot, amely után lelkem vágyakozott, nem tudtam élni, nem találtam meg a hétköznapokban. Gyermeki létemből a fájdalom, az elnyomottság és magányosság érzése vezetett a felnőttkor felé. Belső világomnak megfelelően elkerült a siker és a békesség élménye. Sem a magánéletben, sem az életcél, sem a munka terén nem találtam önmagam és a helyemet.
19 éves voltam, amikor találkoztam azzal a ténnyel, hogy a gondolkodásunk más is lehet és hogy ennek változása életünket is megváltoztatja. Bár 25-26 éves koromban megírtam egy könyvet – amelyet ma már egészen másképp írnék meg – és születtek rajzok is, önmagamat még mindig csak kerestem, keresem és keresni fogom egész földi létem során.
32 évesen élhettem meg egy olyan szerelmet, amelyet az egyik legnagyobb tanítómnak tartok, mert megélhettem azt a Szeretetet, amely olyan fokú, hogy képes voltam harag és bántás nélkül elengedni a másik embert és ezzel döntésében támogatni őt.
2007 januárjában találkoztam először (tudatosan) angyalokkal. Meditációim, imáim segítségével lelkem kezdett kinyílni feléjük és ez egy ma is tartó folyamat.
2008 februárjában meghalt az édesanyám. Életemnek az ő utolsó másfél hete és a haldoklása a legmeghatározóbb élménye, mert akkor kerülhettem olyan közel hozzá és Istenhez, hogy meghallhattam a Lélek hangját és megérthettem egy kicsit a Létezés lényegét. Megélhettem, hogy az ima ereje által 36 év fájdalma és neheztelése azonnal letehető; megélhettem, hogy a másik ember az én megbocsátásom által megtalálhatja békéjét; megélhettem, hogy a másik ember megbocsátása eltépheti azokat a kötelékeket, amelyek megbéklyózzák a szabadságot és bezárnak a magány falai közé. És akkor kinyílt bennem egy kapu, a Szeretet és ezzel az angyali világ kapuja és felfogtam azt az érzést és késztetést, hogy felébresszem emlékeimet, megéljem létezésemet és közvetítsem az embereknek az ő saját emléküket, amely bennük él az Isteni Egységről és önnön boldogságukról.
Mára megértettem, hogy bennünk és körülöttünk Isteni Rend van és az ebben való Békességet kívánom átadni mindazoknak, akiket a bennük élő Mindenség hozzám elvezet. Hiszem, hogy útjaink ott és akkor találkoznak, ahol és amikor kell, hiszen lelkünk már születésünk előtt elrendezte mindazt, ami még csak most történik meg. A megfoghatatlan és láthatatlan átszövi életünket és ezt a Fényből szőtt hálót csak szívvel, Szeretettel érthetjük meg. Félredobom hát a racionális elmét, mert a Szeretet mellőzi a logikát, helyette érzéssel élem meg az Életet és erre bátorítok mindenkit, mert a mi Atyánk csodákkal ajándékoz meg minket, ha azokat elfogadjuk tőle. Az angyalok az Ő hírnökei, mert a Szeretet olyan mérhetetlen, hogy el sem bírnánk. Mi pedig az angyalok munkásai vagyunk, hogy segítségükkel egymást ébresztgessük Szeretettel, megértetve magunkkal és egymással, hogy az Élet egyszerűen VAN, egyszerűen szép és nincs más dolgunk, mint megélni a Teljességet, a Fényt most és mindenkor.
Belső sugallat és ún. véletlenek sorozata vezetett el a polinéz szigetvilág filozófiájához és az ottani ősi masszázstechnikákhoz, valamint az egyes masszázsokba beépített rituális táncokhoz, a szabad tánchoz és a Hawaii-i hulához. A polinéz gondolkodás, a HUNA filozófia nem áll messze az angyali világ spirituális természetétől, az ezoterikus gondolkodástól és magától értetődő módon irányítja a figyelmet a testre, majd a testen keresztül a lélekre és a szellemre. A táncok, a masszázsok és azok elsajátításának folyamata egyre beljebb visz önmagamba, az önmegismerésbe, ami által egészen más dolgok kezdenek kinyílni bennem, mint annak előtte.
Elképesztő élmény számomra a MA-URI és a Lomi lomi nui masszázs minden egyes lépcsőfoka, feledhetetlen, mély belső élmény volt a KAHI LOA testmunka elsajátítása. Mindhárom testmunka a lélekhez és a szellemhez szól azon a szentségen keresztül, amit testnek nevezünk. Más dimenziókba visz engem és más dimenziókon keresztül segít látni a többi embert, olyan dimenziókon keresztül, amelyek mélyítik bennem az Isteni Szeretet érzését és annak átadásának képességét. Hiszem, hogy nem kell betegnek lenni, hanem lehet harmóniában élni önmagunkkal, másokkal, a természettel, a Földdel és magával a világegyetemmel. Az angyalok, a HUNA, a masszázsok és a táncok mind eszközök ahhoz, hogy közelebb kerüljünk ahhoz a Teljességhez, ami ott van bennünk, készen van és arra várakozik, hogy felfedezzük, kiengedjük és megéljük mindig, mindenhol és mindenkor.

 Szerető öleléssel, aloha,

Grionéla